Sziasztok! Gondolom a hétvégén már a kitartóbbak is lebontják a karácsonyfájukat. Engem mindig kettős érzéssel tölt el ez az időszak. Egyrészről jól esik az otthonom puritanizmusa, valahogy jól szimbolizálja az érzést, hogy itt állunk egy újabb év elején, és még nem tudjuk, mit hoz majd. Másrészről, akármennyire is várom a tavaszt, még legalább másfél-két hónapon keresztül tél lesz. Több időt töltünk zárt térben, ráadásul hétközben a legtöbb otthon töltött óránkban már sötét van odakint. Jól esne még egy kicsi abból a karácsonyi varázsból, a hangulatos fényekből.

Szóval, remélem nem tettétek túl messzire azokat a karácsonyi dekorációs dobozokat, mert szükség lesz rájuk a téli dekoráció elkészítéséhez. 🙂

Mi különbözteti meg a karácsonyi dekorációt a télitől?

  • A téli dekorációból hiányoznak a karácsonyra utaló elemek: mikulás, angyalkák, karácsonyfa, karácsonyfadíszek, stb.
  • A téli dekorációk mellőzik a piros színt, illetve úgy általában az élénk színeket.
  • Szerepelhetnek benne a téli örömeink, mint például a szánkó, korcsolya. Miért ne döntenéd neki a szánkót az előtér falának – persze a biztonságra ügyelj -, vagy akaszthatnád a korcsolyád a falra úgy, hogy az egy szép kompozíció része? Ha épp elolvadt a hó a szánkót kisasztalként is befoghatod a nappalidban. De jó dekorációs téma lehet még a hóember, hópehely, téli havas táj, kötött kesztyű, puha takaró, stb.
  • A téli dekoráció leginkább természetes anyagokat használ, mint a háncs, szalma, vessző, toboz, nyers zsákszövet, fehér csipke. Ehhez párosulhatnak fenyőágak, tujaágak, de más inkább csak úgy csupaszon, mint a természet egy darabja az otthonunkban.
  • Dominálnak a természetes színek: Fehér, szürke, krém, drapp, barna
  • Fények. Kizárólag fehér égősor, fehér színű tömbgyertyák
  • Ha szereted az irodalmat, díszítheted az otthonod szép téli idézetekkel is, az olvasó kuckód közelébe pedig összegyűjthetsz egy ládába vagy kosárba néhány téli klasszikust, vagy a kedvenc regényeidet, amiket szívesen olvasgatnál el egy forró ital mellett.

Inspirációul mutatok pár ötletet a saját otthonomból.

Étkező: Mutattam Nektek, hogy karácsonyra milyen dekorációt készítettem a tálaló szekrényünk tetejére itt. Helyette készült ez, télire. Újra felhasználtam a gyertyákat, a tobozokat, a flaskákat. A karácsonykor használt kék színt most teljesen mellőztem és természetes anyagokkal, illetve fehér fényekkel egészítettem ki a hármas tagolású kompozíciót.

A kompozíció közepén lévő háncs kaspóba egy kerámiát helyeztem, amit megtöltöttem vízzel, hogy a frissen vágott fenyő és tujaágak sokáig azok is maradjanak. Ebbe heleztem bele a kis tálkát a négy gyertyával. Pszt! Kölcsönvettem egy kis kinetikus homokot a srácoktól, hogy rögzítsem a gyertyákat. A bohókás fém hóember, kesztyű és bakancs díszek egy 6-os készlet részei, de nekem most Mikulásra nem, csak a téli témájú díszekre volt szükségem. A gyönyörű keretekért köszönet a budapesti Montázs Art Café menedzsmentjének, ezekkel így ott már nem, de a megújult arculatukkal és ínycsiklandó kávé költeményeikkel találkozhatsz, ha benézel hozzájuk. :)A gombkarácsonyfámat lecseréltem egy szarvas grafikára. Megjegyzés magyar érzésű művésztársaimnak: Örömmel tettem volna ide egy szürkemarha grafikát is, ha találtam volna a neten. 🙂

Konyha: Készítettem egy nagy, rusztikus koszorúalapot szőlővesszőből, amit fölül befutattam hópihe égősorral. Alulra tettem egy fahéjból készül karácsonyfa díszt, ami egy házikót ábrázol, mellette egy fenyőfára utaló toboz áll. A másik oldalom egy szánkó, két kis pasival. 🙂 Jól szimbolizálja ez a koszorú a domb aljában, a nagy fenyő mellett szerényen és boldogan álldogáló otthonunkat, a domboldalon szánkozó fiaimmal.

Nappali: A kisasztal helyén állt a karácsonyfánk. Azt ugyan már elbontottuk, de az ablaknál lévő csillagfüzért még fent hagytam. Hangulatos olvasósarok kényelmes és előző tulajtól megörökölt bohó foteleinkkel (amik forogni és hintázni is tudnak, és elég tágasak ahhoz, hogy anya ölében elférjen mindkét kis lurkója egy kis meseolvasáshoz), puha takarók, jó könyvek. A kedvenc kuckóm az otthonukban.

A karácsonyfa égősor új élete. Ha van zöld vagy barna üvegetek, nagyon szépen mutatnak bennük az égősorok. A bal alsó képen a hálószobánk egy részletét látjátok. A férjem még a nyáron megmetszette a barkánkat, ennek ágait tekertem körbe égősorral, és helyeztem el a szobánk egy egyébként furcsa sarkában. Annyira megszerettük ezt a hangulatvilágítást itt, hogy szerintem megtartjuk a tél elmúltával is. Az utolsó képen lévő idézet pedig az otthonunkba lépve fogadja a családot.

Az előttünk álló téli hetekhez még kívánok Nektek sok-sok kuckós, kellemes pillanatot!

Szeretettel,

Orsi

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, lájkold az oldalam.