A minap egy heves vita alakult ki az egyik lakberendezési Facebook csoportban arról, hogy vajon a rendetlen otthon a normális otthon-e? A rendezett otthon pedig tényleg csak pénz (bejárónő) kérdése volna?

Forrás: Room and Board

Ez a vita világossá tette számomra, hogy milyen keveset beszélünk arról, ami minden, ismételem, MINDEN otthon egyik legfontosabb tényezője, hiszen ezen áll vagy bukik, hogy az adott ház jól ki tudja-e szolgálni a benne lakókat. Ez a tényező a TÁROLÁS, pontosabban a kérdés, hogy mit kezdjünk a motyóinkkal?

Lehet, hogy eddig nem tudatosult benned, de a tárolás kérdését először magunkban, a lelkünkben kell rendbe tennünk.

MIT ÉRDEMES TÁROLNI?

A férjem és én egy városi kislakásból költöztünk egy vidéki kertesházba. Lázba hozott minket, hogy az új helyen végre sokkal több tárolási opciónk lesz. Nos, három évvel később mondhatom nektek, barátaim, hogy nincs az a hely, amit meg ne lehetne tölteni. Így fordulhat elő, hogy a gyerekek szobájából kifolyik a sok játék és beteríti a nappalit, hogy a szekrényekből ömlik ki a ruha, de mégsincs mit fölvenni. A több méternyi konyhapulton nincs egy centi hely sem, mert tele van mindenfélével, amit akár a szekrényben is lehetne tartani… de az is tele van. A hobbiszobának kinevezett helyiségbe, ahol sok-sok kellemes, szöszmötöléssel és alkotással eltöltött órát vízionáltál meg inkább már be se mész, annyira letaglóz a projekt-alapanyag káosz, ami ott fogad. Na és biztos vagy benne, hogy az a kis mütyür, amire most nagy szükséged lenne ott van valahol a garázsban vagy a pincében, de inkább veszel másikat, mert esélytelen volna megtalálni a rumliban.

Forrás: Jason Leung az Unsplash-en

Vágyunk arra, hogy az otthonunk a nyugalom szigete legyen, ahol megpihenhetünk. De az ajtón belépve a tárgyaink azonnal, néma kiáltással versengenek a figyelmünkért: “Tegyél helyre!”, “Vegyél fel!”, “Moss ki!”, “Hajtogass össze!”,”Törölj le!”. A zsúfoltság és rendetlenség pedig észervétlenül szívják el a mentális és érzelmi energiáinkat.

Ha a fenti leírásban magadra (és otthonodra) ismertél, hadd mondjam el, hogy ez nem a te hibád. Tudtad, hogy egy 2021-es becslés szerint egy átlag ember 6.000-10.000 hirdetéssel találkozik naponta? Egy egész iparág épült arra, hogy elhitesse veled, akkor leszel boldog és sikeres, ha megveszed az adott terméket. Igen, szükségünk van élelemre, ruhára, és az épített környezetünk, meg berendezési tárgyaink szépsége valóban tudnak örömet okozni és hozzátenni a jólétünkhöz. Ha nem hinnék ebben, nem lennék lakberendező. De itt igazán érvényes a “Kevesebb több” elve.

A jó tárolási megoldások ott kezdődnek, amikor csak azoknak a dolgoknak kell helyet találni, amikre tényleg szükséged van. Selejtezz!


Kezdd valami könnyűvel. Pl a ruháiddal, vagy egy olyan raktárszobával, ami nincs szem előtt – ezért nagy valószínűséggel nem is kötődsz a benne tárolt dolgokhoz túlságosan. Használod? Ha nem, szabadulj meg tőle. Add el, add oda valakinek, ha menthetetlen, dobd ki. Segíthet érzelmileg leválni a holmijaidról, ha tudod, hogy valaki másnak örömet szerzel velük. Közeledik a karácsony, nagyon sok jótékonysági szervezet szívesen veszi az adományokat.

Játékok: Tudtad, hogy a pszichológusok szerint azok a gyerekek, akiknek kevesebb játékuk van, sokkal elmélyültebben tudnak játszani, valamint sokkal jobban fejlődik a fantáziájuk és kreativitásuk, mint azon a társaiknak, akik a bőség zavarában csaponganak egyik játéktól a másikig? Tedd el a polcról a játékok felét, és nemcsak magadnak, de a gyermekednek is teszel egy nagy szívességet. Ha nem szeretnél megválni a sok játéktól, rotálhatod is őket. Pozitív mellékhatás: 10 perc alatt felszámolhatjátok a rumlit a szobában.

Haladj végig a házadon szobáról-szobára. Ha valamit nem használsz, válj meg tőle. Ha van olyasmi, amivel kapcsolatban elbizonytalanodsz, tedd karanténba. Ebben most úgyis nagy gyakorlatunk van, sajnos. Javaslom, hogy tedd bele egy kartondobozba és zárd le. Tedd félre valahová egy ideig, pl 6 hétig. Hiányzott? Ha nem, ki se bontsd a dobozt, hanem add el, vagy ajándékozd oda. Ha nem zárod le a dobozt, lehet, hogy nem lesz lelki erőd megválni az adott tárgytól.

Ha ennél is több motivációra lenne szükséged a selejtezéshez, vagy többet szeretnél tudni arról, hogyan segíthet neked a testi-lelki jólét megteremtésében, ha kevesebb holmid van, javaslom a “Minimalisták: A kevesebb most több” c. filmet a Netflixen.

Ha legalább egy szobában eljutottál addig, hogy csak azok a tárgyaid találhatók benne, amiket meg akarsz tartani, akkor elérkeztünk a tárolás kérdésének másik nagy kérdésköréhez a HOGYAN-hoz.

HOGYAN TÁROLJUNK?

Nem vagyunk egyformák, a tárolási szokásaink is különbözőek. Találd meg a hozzád illőt!

Az alábbi koncepció egy Clutterbug nevű YouTube tartalomkészítőé, de a cuki bogárnevektől most eltekintenék, mert szerintem sokkal nagyobb segítség lehet, ha egy koordináta rendszerben próbálod meg elhelyezni a saját és családod tárolási preferenciáit.

Az X tengely két végletén a szortírozás mértéke található: Kis kategóriák, vagy Nagy kategóriák.

Pl. Aprólékos rendszerezőnek számítasz, ha az előszobaszekrényben van külön szekciója minden családtagodnak, és azon belül alkategóriák, pl. 1. családtag kabát, sapka, sál kesztyű.

Ha a szekrényben van helye a kabátoknak (de mindenki ezen belül oda akasztja a kabátját ahova szeretné), egy polc a sapkáknak, egy másik a kesztyűknek, de nincs személyre lebontva, hanem a sapkás fiókból gyorsan kirántod a tiédet indulás előtt, akkor te inkább nagy kategóriákban gondolkodsz. Ugyanígy, ha a gyerek LEGO játékait legszívesebben szín vagy típus szerint szortíroznád átlátszó kis dobozokban, amik egy tároló falon sorakoznának, akkor a kis kategóriák híve vagy. Ha meg rég feladtad a válogatást és ömlesztve tárolod az egészet egy nagy dobozban, nos, akkor te is rendszerető ember vagy, csak nagy kategóriákban gondolkodsz. 🙂

Nyitott és aprólékos tárolás
Forrás: Pinterest
Zárt, részletes tárolás
Forás: Pinterest

Az aprólékos rendszerű tárolás veszélye az, hogy annyira részletes rendszert akarsz megteremteni, ami nagyon drága és sok ideig tart kialakítani, ezért a holmijaid nagyon sokáig csak egy kupacban hevernek az asztalon, várva rád.

A nagy kategóriákban gondolkodók háza pedig sokszor tűnik rendezettnek, de ne nézz be a szekrénybe, mert ott káosz fog fogadni. Emiatt mégsem működik jól. Nekik szintén nehéz lehet a részletességet és precizitást igénylő dolgok tárolása, mint például a hivatalos iratok, garancia levelek és egyebek, amik sokáig nyugszanak ömlesztve a fiók mélyén, mielőtt rendszereznéd őket.

Az Y tengely mentén a látható-nem látható vonalon kell elhelyezned magad.

Ennek a tengelynek az egyik végén vannak azok (a már fent említett LEGO fanatikusok is), akik szeretik átlátszó dobozokba, rendszerező falakra, polcokra tenni a holmijaikat. A másik oldalon pedig azok vannak, akik szekrényajtó mögött, kosarakban és dobozokban tárolnak legszívesebben mindent, hogy ne legyen szem előtt.

Ebből következik, hogy az emberek jellemzően négy típusba sorolhatóak, ami a tárolást illeti:

  1. Nagy kategóriába rendszerező, jól látható módon
  2. Nagy kategóriába rendszerező, rejtett módon
  3. Kis kategóriába rendszerező, jól látható módon
  4. Kis kategóriába rendszerező, rejtett módon
Forrás: Pinterest

A fenti két nappali részlet nagyon jó példája a könnyen tisztán tartható élettereknek. Sallangmentes, a tárolók zártak, kevés a polc, és szabad rakodó felület. Ami van, azt is csak egy-két tárgy felhasználásával díszítik.

Ha könyvmoly vagy (Ugye vannak még könyvmolyok?), jó ötlet lehet üvegezett ajtók mögé rejteni a könyveket. A lenti megoldás azért is praktikus, mert a szekrény alja zárt tálolókat tartalmaz, ami biztonságosabb, mint az üveg, ha kúszó-mászó gyerkekek is vannak otthon, és jól elrejti a káoszt… azaz a szépen rendezett holmijaidat, akarom mondani. És kérlek, kérlek, ne fordítsd befelé a könyvek bordáját, és ne csoportosítsd őket szín szerint. Senki nem tenne ilyet, aki a könyveket az olvasás szeretetéért tartja az otthonában… tudom, ezzel a Joanna Gaines rajongókat most magamra haragítottam. 🙂

Forrás: thesorrygirls.com
Részben rejtett tárolási megoldás. Ami nyitott, az szellősen dekorált. Nincs zsúfoltság érzés, mert a szekrények teteje üres, a kandalló fölött nem kollázs, csak egyetlen nagy, monokromatikus műalkotás áll, és az egyszerű vonalvezetésű asztalon is csak egy kevés dekoráció lett elhelyezve.
Forrás: blesserhouse.com
A bal oldalon nyitott, a jobb oldalon rejtett, nagy kategóriás tárolás a gyerekszobában. Forrás: Pinterest

Fontos megjegyezni, hogy a fenti tárolási típusokat egy háztartáson belül is lehet variálni. Pl. a gyerekek tisztábban tudják tartani a szobájukat, ha az 1-es típus szerint rendezed be. Polcokon, jól átlátható fiókokban, nagy kategóriákban. Ha letisztultabb összképet szeretnél, kosarakban, dobozokban is elrejtheted a kincseiket, de segíts nekik azzal, hogy valahogyan felcímkézed a dobozokat, fiókokat.

Ha valamilyen hobbid van (festés, kézműveskedés, barkácsolás) célszerű apró kategóriákba rendezned a kellékeket, jól látható módon. Valószínűleg nem akarod az összes fiókot kihúzni, hogy megtaláld a lila fonalat, vagy a megfelelő méretű csavarhúzót. Az IKEA, Praktiker és társaik tele vannak fali rendszerezőkkel, kisfiókos tárolókkal, kampókkal, akasztókkal. A zárt fiókokat pedig mindig cimkézd fel, mert így nagyobb eséllyel rakod vissza a helyére a dolgokat. A családi béke érdekében talán jobb, ha az ilyen típusú hobbik kellékeit is ajtó mögé tudod rejteni. Ha van egy hobbiszobád, amire rácsukod az ajtót, nyert ügyed van. De egy kihasználatlan gardróbszekrény is alkalmas arra, hogy minden a kezed ügyében legyen, ha éppen kell, egyébként meg rázárod az ajtót, és máris rend van.

Zárt konyhai tárolás, kevés nyitott polccal dekorációs célokra
Forrás: orsiszerint.hu
A nyitott polcon lévő tárgyak inkább csak dekorációk
Forrás: Pinterest

Ugyanezért személy szerint a konyhában sem vagyok híve a nyitott polcoknak. Szerintem sokkal letisztultabb zárt ajtók mögött tartani a dolgainkat. Persze, ha van egy szép kézműves étkészleted, amit szívesen megmutatsz, vagy szereted szezonálisan dekorálni a konyhát is, jól jön egy-két polc. De az IKEA 365+ tányérjaink, bár hasznosak, nem biztos, hogy kiállítási darabnak is megfelelnek. A konyhapultod próbáld meg a lehető legüresebben tartani, és szekrénybe rejteni a azokat a gépeket, amiket nem használsz naponta. Nem kell patika sterilnek lennie, de az egy-két dekorációd vagy szép tároló edényed csak akkor fog érvényesülni, ha nem vész el a káoszban. És igen, némi fegyelmezettségre szükséged lesz ahhoz, hogy reggel tiszta konyha fogadjon, de ha mindennek megvan a helye, akkor könnyebb lesz tisztán tartani is.

A fürdőben is inkább szekrényben tárold a fogmosópoharakat, ne a mosdópulton.
Ha a pároddal nagyon eltérő módon rendszereztek, a közösen használt területeken érdemes annak a logikáját figyelembe venni, aki a legtöbbet takarítja az adott lakrészt.

Ha a gyerekeket is szeretnéd bevonni a takarításba, és a rendszer működtetésébe, akkor érdemes nagy kategóriákban rendszerezni, és mindent felcímkézni.

Ne feledd, a rendszerezés csak akkor igazán hatékony, ha előtte alaposan kiválogattad a holmijaidat. Semmiképp ne spórold meg ezt a lépést, mert nem fogod fenntartani a rendet.

Remélem, a fenti néhány tanáccsal sikerült elejét venni néhány családi vitának. Kívánom, hogy az otthonod a nyugalom szigete legyen, ahová bármikor betoppanhat még az anyósod is. 🙂

Ebben a bejegyzésben éppen csak karcoltuk a tárolás mikéntjének témakörét. Ha kérdésed van, vagy szeretnél valamiről bővebben is olvasni, írj bátran. Ha tanácsra vagy segítségre van szükséged, mert szeretnéd visszavenni az uralmat az otthonod fölött, vedd fel velem a kapcsolatot az orsi@orsiszerint.hu címen.

Szép hetet!

Hamarosan jövök karácsonyi tartalmakkal!